2024. december 3.
Így szerezhet jobb állást 20 perc alatt

Így szerezhet jobb állást 20 perc alatt

Oszkár, Uber, Airbnb, Yumber, Miutcánk, Dogsurf – csak pár azokból az applikációkból, amelyek a sharing economyt, vagyis a közösségi gazdaságot századunk egyik legjelentősebb közgazdaságtani fogalmává tették.

Ezen gombamód szaporodó platformok közös jellemzője, hogy alkalmazásukhoz nem kell más, csak egy okostelefon. A letöltött applikáción keresztül aztán már költhetjük, vagy éppen gyarapíthatjuk a pénzünket, de a közösség támogatásával lényegesen jobb feltételekkel, mintha csak egyedül lennénk szolgáltatók vagy felhasználók. Mára az is kiderült, hogy ez nem csupán a pénzről szól: a trendsetterek előszeretettel csatlakoznak egy-egy új közösségi szolgáltatáshoz, a trendkövetők pedig önként és dalolva lesznek felhasználói ezeknek a startupoknak.

 

 

 A legújabb hype-ot egy olyan közösségnek köszönhetjük, amelynek tagjai nem szeretnek csak úgy A-ból B-be jutni, sokkal jobban élvezik az utazást, ha közben ismeretlen emberek dolgait fuvarozzák – legyen szó rántott húsról vagy könyvelési dokumentumokról. A Sendee-k – merthogy így hívják magukat – között találunk a műtétek feszültségét levezető orvost, a luxusautója helyett kompakt családi kocsival kiszállító marketingest, mindenhova biciklivel közlekedő egyetemistát és átlagos családanyát is, aki úgy érzi, mintha kémfilmbe csöppenne, amikor a telefonján megjelenik a csomag felvételének, és végcéljának címe.

 

Az izgalom és a változatosság mellett persze az a nem elhanyagolható tény is növeli a Sendeek kilométeréhségét, hogy az éttermek és egyéb ügyfelek által fizetett nettó összeg 75%-át ők kapják. Ahogy a teljesen szabad munkabeosztás, úgy ez a gáláns jutalék is ritkaságnak számít a szektorban.

 

 

 Ez inkább egy életérzés, nem meló – mondják a Sendee-k, akik tényleg csak akkor dolgoznak, ha kedvük tartja. Ennél ideálisabb kombinációt nehéz is lenne elképzelni, amit az is jól mutat, hogy az egy éve indult alkalmazásnak már közel 700 regisztrált alvállalkozója van. A kedvező jutalék és szabad időbeosztás mellett az is csatlakozásra ösztönzi a leendő Sendee-ket, hogy mindössze 20 perc alatt szert tehetnek egy új állásra. Ennyit vesz igénybe ugyanis a személyes regisztráció, ami után pár napon belül már KATA-s vállalkozóként indulhat első hivatalos útjára az, aki nem is olyan rég még azt sem tudta, mivel fogja elütni a szabadidejét vagy éppen miből fog megélni.

 

 
Fotó: JBprod[Beni]
 

Más és más motivált minden egyes Sendee-t, hogy erre az útra lépjen, de abban megegyeznek, hogy a számláikat úgy szeretnék kifizetni, hogy a szabadságukat nem adják föl. Ezért is lett az a szlogenjük, hogy „a szabadság hajt minket”. Az ehhez hasonló üzleti megoldások pedig a piacot hajtják: lehetőséget adnak az éttermeknek, hogy kipróbálják a házhoz szállítást befektetés nélkül, és lehetőséget adnak bárkinek, hogy rugalmasan alakítsa ki helyét a munka világában. A piac szempontjából nem mellékes pozitívum az sem, hogy a nem kényszerpályán mozogó, hanem önkéntesen, leginkább kalandvágyból futárnak állók általában javítják szakmájuk nimbuszát. Úgy tűnik tehát, hogy a Sendee egy olyan startup, amely nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is összekapcsolja a keresletet a kínálattal, nyertes-nyertes helyzetet kínálva a partnereknek és a munkavállalóknak is.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?