2024. december 3.

Életpályamodellt is kínál a Nemzeti Kosárlabda Akadémia

Szeptemberben nyílik meg Pécsen a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Rátgéber László mesteredző irányításával. 60 fiatal költözhet majd be a kollégiumába.

A női Euroliga-bajnok tréner az M1 aktuális csatornán, szerdán elmondta: jól halad a beruházás, május 30. és június 30. között átadják az épületet, utána még be kell rendezni, és a területet is el kell rendezni körülötte.

„Reméljük, hogy szeptemberben el tudunk indulni, ez mérföldkő lesz a magyar kosárlabda történetében, ilyen létesítmény nincs Európában” - hangsúlyozta az 51 éves szakember, kifejtve, hogy 60 fiatal költözhet majd be az általa csak „három és fél csillagos hotelnek” hívott kollégiumba.

A volt női és férfi szövetségi kapitány közölte, a legmodernebb felszereltségű csarnokban a legmodernebb edzésmódszerek várják a gyerekeket, akikből nemcsak élkosárlabdázókat, hanem derék embereket is akarnak nevelni – írta az MTI.

„Meg akarjuk fékezni a 15-16 éves magyar tehetségek külföldre áramlását, a lányok például Amerikába mennek egyetemre, mi viszont a gyerekeknek és az edzőknek is életpályamodellt kínálunk a pécsi tudományegyetemmel közösen” - jelentette ki Rátgéber László, aki szakmai-stratégiai igazgatóként dolgozik majd a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

A kilencszeres magyar bajnok edző - aki két Euroliga-bronzérmet is nyert a Péccsel - kifejtette, feláldozta profi karrierjét az akadémia érdekében, de érzi, hogy újra jó dolgok vannak készülőben Pécsen.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.