2024. április 20.

Ön mit szólna egy ilyen szabályozáshoz?

Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat. Az iskola dönthet úgy is, hogy kikapcsolva sem tarthatják maguknál a telefont a diákok. A tiltás a zaklatás elleni küzdelem része.

A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban. Az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be Jean-Michel Blanquer, a francia oktatási miniszter. A tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.

„A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben” - idézte kedden a Libération című napilap a kormánytag előző napi rádióinterjúját. „Meghagyjuk az iskoláknak, hogy megválasszák a tiltás formáját, amely a legrugalmasabbtól terjedhet a legszigorúbbig” – tette hozzá. Az iskoláknak így lehetősége lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk.

„A legrugalmasabb változat szerint - ahogy az már egyes iskolákban érvényben van - a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni” - mondta a tárcavezető. „Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét, akkor amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron” - fűzte hozzá.

A tiltás a „zaklatás elleni küzdelem” része. „A gyerekek, a kamaszok, a tanulók érdekében tesszük ezt, hogy megvédjük őket a közösségi oldalakon létező visszaélésektől, amelyek internetes zaklatásokhoz vezetnek” - fogalmazott a miniszter.

Hivatalos adatok szerint a francia tanulók tíz százaléka mobilfüggő – írta az MTI.

Több szakszervezet és szülői szervezet úgy ítélte meg, hogy nagyon nehéz lesz megvalósítani a kormány elképzelését.

Franciaországban jelenleg is tiltott a  mobiltelefonok használata az osztálytermekben, de nem az intézményekben, miután az szabadságjogokat sértene. Ezért van szükség törvénymódosításra a teljes tiltáshoz.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.