2025. augusztus 3.

Tudja, milyen nap van ma?

Nagycsütörtök. Ezen a napon az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.

Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban. Csütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt a főszékesegyházakban bemutatott szentmisén a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát, amelyet bérmáláskor, egyházi rend kiszolgáltatásakor és templomszenteléskor használnak. A püspök együtt misézik az egyházmegyében szolgáló papokkal, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket.

Az esti liturgiában felidézik az utolsó vacsorát, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szertartás része a lábmosás, amivel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tanítványai lábát.

A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ezután elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok „Rómába mennek”.

Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi a mise végén az oltárfosztás. A terítőt és a díszeket eltávolítják az oltárról, az oltáriszentséget pedig a mellékoltárhoz viszik. A szentmise csendben, áldásosztás nélkül fejeződik be - olvasható a közleményben.

Megosztás

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

Hello Mozaik

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

  • 2025.07.28

A mesterséges intelligencia térhódítása alól a vallással való találkozás, a vallás megélése sem kivétel. Segíti a fiatalok vallás felé fordulását vagy pont, hogy nem? Sérül-e a közösségi élmény? Egyáltalán pontosan mi történik ebben a folyamatban? Az elmúlt időszakban több kutatás is napvilágot látott, hogy a fiatalok hitéletében hogyan jelenik meg az AI és milyen hatások érik őket. Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia ezt a kérdéskört járta végig.

 

All inclusive élmények minden generációnak

Hello Mozaik

All inclusive élmények minden generációnak

  • 2025.07.20

A hévízi tótól egy rövid sétatávolságra található az Ensana szállodalánc egyedülálló szállodája, az Ensana Thermal Aqua, ahol egész évben élvezhetjük az all inclusive ellátás minden kényelmét.