2025. augusztus 2.
Nagy valószínűséggel ennél cukibb jelenetet ma már nem fog látni

Nagy valószínűséggel ennél cukibb jelenetet ma már nem fog látni

A kétéves Austin lazán beparkolt kisautójával a McDrive elé, majd vett egy sajtburgert.

A történet persze valamivel összetettebb ennél. A dél-yorki Doncasterben élő kis Austin édesapjával, Paullal érkezett a gyorsétteremhez, ahol a papa látta, hogy kevés autó várakozik épp, így beállt fiával a sorba. „Amikor az ablakhoz értünk, csak annyit mondott, hogy kérek egy sajtburgert, majd fizetett.” – elevenítette fel Paul az eseményeket.

Az apa szerint fia a legnagyobb mosollyal az arcán végezte el a műveletet, amit a személyzet és a többi várakozó autós derültsége kísért.

 

A főnök nem örült

Persze nem lenne maradéktalanul életszagú a történet, ha nem keveredne bele némi üröm is. A helyi McDonalds vezetői minden bizonnyal a vogonok földi helytartói, így nem voltak elragadtatva az esettől és megrótták a személyzetet, amiért játékjárművet engedtek fel az autóknak rendszeresített felhajtóra.

A főnökség véleményétől függetlenül igenis menő jelenetről itt talál képeket.

 

Megosztás

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

Hello Mozaik

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

  • 2025.07.28

A mesterséges intelligencia térhódítása alól a vallással való találkozás, a vallás megélése sem kivétel. Segíti a fiatalok vallás felé fordulását vagy pont, hogy nem? Sérül-e a közösségi élmény? Egyáltalán pontosan mi történik ebben a folyamatban? Az elmúlt időszakban több kutatás is napvilágot látott, hogy a fiatalok hitéletében hogyan jelenik meg az AI és milyen hatások érik őket. Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia ezt a kérdéskört járta végig.

 

All inclusive élmények minden generációnak

Hello Mozaik

All inclusive élmények minden generációnak

  • 2025.07.20

A hévízi tótól egy rövid sétatávolságra található az Ensana szállodalánc egyedülálló szállodája, az Ensana Thermal Aqua, ahol egész évben élvezhetjük az all inclusive ellátás minden kényelmét.