2025. augusztus 3.
Kamikazénak képzelte magát az orosz postásdrón

Kamikazénak képzelte magát az orosz postásdrón

Van még mit gyakorolni, vagy nem szabad törékenyt szállítani.

Még 2016-ban jelentette be az orosz posta, hogy a ritkábban lakott szibériai területekre szóló leveleket, küldeményeket drónokkal tervezi célba juttatni. Ezt próbálták tesztelni hétfőn, és fogalmazzunk úgy, hogy van még mit finomítani a technikán.

Míg a küldeményszállítás drónokkal való ellátása önmagában nem ördögtől való elképzelés, olyannyira nem az, hogy az Amazon épp olyan kütyüket tesztel, amelyik már képes alapvető emberi gesztusok és kifejezések értelmezésére, a sci-fi felé egyre szaporábban kacsingató Új-Zélandon pedig már a pizzát is ők szállítják házhoz. Azonban az oroszoknál valami félrecsúszhatott, ugyanis a Reuters értesülései szerint mintegy 20 000 dolláros szerkezet pár másodperc után megunta a repülést és teljes sebességgel az egyik házfalba csapódott, ami egy meglehetősen sajátos, és amennyiben hinni lehet a Reuters adatainak, költséges formája a házhozszállításnak.

Megosztás

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

Hello Mozaik

Mesterséges intelligencia és vallás - támogat vagy távolít?

  • 2025.07.28

A mesterséges intelligencia térhódítása alól a vallással való találkozás, a vallás megélése sem kivétel. Segíti a fiatalok vallás felé fordulását vagy pont, hogy nem? Sérül-e a közösségi élmény? Egyáltalán pontosan mi történik ebben a folyamatban? Az elmúlt időszakban több kutatás is napvilágot látott, hogy a fiatalok hitéletében hogyan jelenik meg az AI és milyen hatások érik őket. Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia ezt a kérdéskört járta végig.

 

All inclusive élmények minden generációnak

Hello Mozaik

All inclusive élmények minden generációnak

  • 2025.07.20

A hévízi tótól egy rövid sétatávolságra található az Ensana szállodalánc egyedülálló szállodája, az Ensana Thermal Aqua, ahol egész évben élvezhetjük az all inclusive ellátás minden kényelmét.