2026. január 13.
Ezeket a dalokat hallgathatja meg a két győri hangos szökőkútból

Ezeket a dalokat hallgathatja meg a két győri hangos szökőkútból

A tervek szerint további szökőkutakat újítanak fel a városban.

Közel 8 ezer győri szavazott arról az elmúlt hetekben, hogy milyen dalok szóljanak idén a megyeszékhely két hangos szökőkútjából.

Radnóti Ákos alpolgármester szerdai győri sajtótájékoztatóján elmondta: kísérleti jelleggel szavaztatták meg, hogy milyen dalok szóljanak a Megyeház téri, valamint a Duna és a Rába találkozásánál lévő szökőkutakból – írta az MTI.

Az 1970-es években épült Megyeház téri szökőkutat két éve újították fel közel 100 millió forintból, ekkor alakították ki a hang- és fényjátékra alkalmas berendezéseket.

A szavazás eredményeként naponta öt alkalommal szólal meg Ed Sheeran angol énekes Shape of you című dala, a győri énekesnő, Dallos Bogi Már nem zavar című dala, a Republic 67-es úton című slágere, a Queen Bohemian rhapsody című dala és Erkel Ferenc Palotása.

A Duna és a Rába találkozásánál fekvő szökőkútból két hét múlva Ákos Ilyenek voltunk című dala, Andrea Bocelli és Sarah Brightman Time to say goodby című duettje és Liszt Ferenc Szerelmi Álom című zongoraciklusa szólal meg.

Az alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat tervei szerint idén is felújítanak néhány szökőkutat a városban.

 

(A kép illusztráció.)

Megosztás

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

Hello Mozaik

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

  • 2025.12.12

A Columbia Sportswear 2025-ben első ízben indította útjára Magyarországon a nemzetközileg már nagy sikerrel működő Columbia Hike Society programját, amelynek célja, hogy minél szélesebb közönséget vonjon be a túrázás világába és közelebb hozza az embereket a természethez.