2024. április 19.
Agyelszívás: táncoló roboton dolgozott a magyar mérnök

Agyelszívás: táncoló roboton dolgozott a magyar mérnök

Ugyan sem a túlnépesedés, sem az éhezés problémáit nem sikerült még megoldani, de az ANYmal riszálja.

Egy svájci mérnökcsapat – köztük egy magyarral – összerakott egy robotot, amely valós időben elemezve a zenét képes hozzáigazítani a mozgását.

Itt az igazi truváj a valós időben rejlik, mivel táncoló robotokat már korábban is alkottak, ám azok előre beprogramozott mozdulatsorokat voltak csak képesek alkalmazni, meghatározott zenére. Nem úgy a svájci, egyébként az ANYmal névre hallgató továbbfejlesztett társuk, aki koreográfiák alkotására is képes – írja a Futurism.

ANYmal szoftvere az adott zene percenkénti leütésszámát (BPM) elemzi és a mozdulatainak sebességét a kapott eredményhez igazítja. A projekt magyar résztvevője Fankhauser Péter elmondta, hogy élethű mozdulatokat szerettek volna teremteni és a tánc egy nagyon emberi és mozgásérzékeny tevékenység, amit komoly kihívás egy mesterséges intelligenciának utánozni.

„Egy csomó komoly dolgot is csinálunk a robottal, ez azonban a humor része”

– magyarázza Fankhauser.

Bár ANYmalról azt mondják, hogy akár discoba is el lehetne vinni, ám a videóban csak meglehetősen langyos popdalokra riszáltatják vele, így felmerülhet a kérdés, vajon mihez kezdene magával egy keményebb techno vagy metál buliban?

Megosztás