2024. május 7.

23 millió forintos turisztikai fejlesztés a Fertő tónál

Győr-Moson-Sopron megyében tavaly 570 ezer vendég 1,3 millió vendégéjszakát töltött el, ami 28 százalékos növekedés 2010-hez képest.

Közel 60 milliárd forintból fejlesztik a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térséget 2020-ig, a befektetéstől a turizmus jelentős növekedését várják. A Modern városok program részeként 23 milliárd forint értékben fejlesztik a Fertő-tavi vízitelepet, ahol új standrészt, külső medencét, vitorlás központot és kikötőt, sportpályákat, sétaútvonalat és egy száz szobás szállodát építenek. Megújítják Sopron belvárosát, 10 milliárd forintból az útfejlesztés mellett homlokzatokat is felújítanak és létrehoznak egy múzeumi negyedet. A Lőverek városrész fejlesztésére 16 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte az MTI.

A tervek szerint a fertődi és a nagycenki kastélyokat 6 milliárd forintból fejlesztik, illetve több kisebb beruházás is megvalósul a Fertő-táj világörökségi településein.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2017 között 17,73 milliárd forint értékben valósultak meg turisztikai jellegű fejlesztések, köztük a Fertő tó magyarországi szakaszán megépült a kerékpárút, fejlesztették a nagycenki és a fertődi kastélyokat és a Pannonhalmi Főapátságot.

A megyében tavaly 570 ezer vendég 1,3 millió vendégéjszakát töltött el, ami 28 százalékos növekedés 2010-hez képest. A térséget a legtöbben Németországból és Ausztriából keresték fel, a legnépszerűbb megyei úticél pedig Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma és Hegykő volt. Sopronban tavaly 185 ezer vendég 370 ezer éjszakát töltött el, a szálláshelyek árbevétele 2,3 milliárd forint volt.

Megosztás

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

Hello Gazdaság

Az idei év hozhatja meg az IT iparágnak a növekedést?

  • 2024.02.2

Az IT szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkenést mutatott a megrendelések tekintetében, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint az idei évben növekedésnek indulhat - végzett piaci körképet a hazai IT munkaerőpiac egyik vezető cége, a Bluebird.