2024. december 21.
A váltott gondoskodás már itthon is lehetséges

Hello Mozaik

A váltott gondoskodás már itthon is lehetséges

  • 2023.05.22

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, de 2022. január óta jogszabály teszi lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. A témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük?

Hello Mozaik

Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük?

  • 2023.05.18

Az emberi szervezet is képes a kollagén előállítására, a gond csupán annyi, hogy az idő előre haladtával az előállított mennyiség folyamatosan csökken. Ez a csökkenés már 25 éves kor felett, elkezdődik, idősebb korban pedig kritikusan alacsony szintre lassul le saját kollagén termelődésünk. Ez az elsődleges oka annak, hogy megjelennek az ízületi problémák, a bőr veszít rugalmasságából, valamint ráncosodni kezd. Dönthetünk tehát: megvárhatjuk, hogy a termelődés visszaszoruljon és testünk állapota romlásnak induljon, vagy még kellő időben, külső forrásból pótoljuk a hiányzó kollagént. Érdemes az utóbbi mellett letenni a voksunkat, ugyanis így hosszú ideig mozgékonyak maradhatunk és sokat tehetünk a bőrünk fiatalos állapotának fenntartásáért is.

 

 

Jó helyre került 1%: a gyermekkórház mentőautójára költötték

Hello Mozaik

Jó helyre került 1%: a gyermekkórház mentőautójára költötték

  • 2023.05.16

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet nemrég saját mentőautót állíthatott szolgálatba, amit a tavaly felajánlott szja 1% felajánlásokból sikerült teljeskörűen felszerelni: mobil lélegeztetőgép, monitor-defibrillátor-EKG funkciókat együttesen teljesítő készülék, elektromos oldallépcső és egy hordágy is került a fedélzetre az adófizetők jóvoltából, 25 millió Ft értékben.

Mosollyal ébredni a kómából

Hello Mozaik

Mosollyal ébredni a kómából

  • 2023.05.9

10 éves korában váratlanul agyvérzést kapott, és kómába került. A reményt a felépülésre az első mosoly hozta meg, amikor rákacsintott az őt meglátogató Piros Orr Bohócdoktorokra. Öt évvel később már régi jóbarátként látta vendégül családjával Dr. Bakit és Dr. Frenkit. Történet a családi szeretet és a nevetés gyógyító erejéről.

A vadgesztenye lett a 2023-as év gyógynövénye

Hello Mozaik

A vadgesztenye lett a 2023-as év gyógynövénye

  • 2023.03.20

2013. óta minden évben megválasztja a Magyar Gyógyszertudományi Társaság az Év Gyógynövényét, hogy felhívja a figyelmet a gyógynövények szakszerű használatára és a bennük rejlő lehetőségekre. Az idei győztes a vadgesztenye lett.  

4 tipp, hogy hogyan hozzuk formába magunkat az ünnepek után

Hello Mozaik

4 tipp, hogy hogyan hozzuk formába magunkat az ünnepek után

  • 2023.01.26

A legtöbben megfogadjuk, hogy ha új év, akkor új lendület, és idén többet mozgunk, egészségesebben étkezünk. Azonban a hideg és szürke január nem kedvez a lendületnek, és sokan csak halogatják az első lépéseket. Az alábbi tippeket követve javíthatjuk az általános közérzetünket, ami abban is segíthet, hogy évszaktól függetlenül jól érezzük magunkat a bőrünkben.

3+1 ok, hogy miért fogyassz zöld turmixot minden reggel

Hello Mozaik

3+1 ok, hogy miért fogyassz zöld turmixot minden reggel

  • 2022.12.21

Ebben a hideg időszakban többen tapasztalhatják a szorongás vagy a depresszió jeleit. Ezeket a problémákat legtöbben vényköteles gyógyszerekkel, terápiával vagy a kettő kombinációjával orvosolják. Azonban érdemes a természetes gyógymódokat is figyelembe venni, ilyen például a zöldségekkel dúsított smoothie.

 3 tipp, hogyan készítsd fel a lábaid nyárra

Hello Mozaik

3 tipp, hogyan készítsd fel a lábaid nyárra

  • 2023.05.16

A hideg időjárás és a zárt cipők miatt a lábaink gyakran kiszáradnak és berepedeznek, emellett a bőrkeményedés, a tyúkszem és a körömgomba is gyakoribbá válhat. A tavasz beköszöntével, ahogy egyre melegebb a hőmérséklet, előkerülnek a szandálok, nyitott orrú cipők és papucsok. Míg télen a zárt cipőben el tudtuk bújtatni a lábainkat, ez nyáron már sokkal nehezebb. Összegyűjtöttünk néhány lábápolási tippet, amelyek segítenek felfrissíteni és megújítani a lábaidat a nyárra.

 

 

Kilépni az árnyékból – Láthatatlanok-e a fogyatékos emberek?

Hello Mozaik

Kilépni az árnyékból – Láthatatlanok-e a fogyatékos emberek?

  • 2023.05.10

Egy átlagos magyar nagyjából 150 emberrel áll kapcsolatban. Mégis kevesen ismernek fogyatékos embereket, pedig minden 20. embertársunk küzd testi vagy értelmi akadállyal. A 30 éves Kézen Fogva Alapítvány jubileumi videójával a fogyatékos emberekre szeretné irányítani a figyelmet.

 5 hiba, amit ne kövessünk el edzés után

Hello Mozaik

5 hiba, amit ne kövessünk el edzés után

  • 2023.04.20

Sokszor egy-egy kimerítő edzés után vagy a mindennapos rohanásban számos olyan hibát követhetünk el, amik negatívan hathatnak az edzés utáni regenerációs időszakban, és ezzel a fejlődésünket is hátráltathatják. De pánikra semmi ok, egy kis odafigyeléssel könnyedén orvosolhatjuk ezeket, és kihozhatjuk magunkból a maximumot.

Az életmódváltás nehézségei - azaz hogyan győzzük le a buktatókat?

Hello Mozaik

Az életmódváltás nehézségei - azaz hogyan győzzük le a buktatókat?

  • 2023.03.28

Ha már megszületett az elhatározás és a legnagyobb lelkesedéssel bele is vágtunk az életmódváltásba - a testi-lelki egészségünk és a vágyott forma elérése érdekében - számtalan nehézséggel találhatjuk szembe magunkat. Hogy ne adjuk fel már az első akadálynál, jó ha előre látjuk a lehetséges buktatókat.

Magyarországra érkezett a 2023-as év autója, a Jeep Avenger

Hello Mozaik

Magyarországra érkezett a 2023-as év autója, a Jeep Avenger

  • 2023.03.7

Először mutatták be Magyarországon a Jeep első, tisztán elektromos modelljét, az Avengert, amely 2023-ban elnyerte az Év Autója, valamint a Women’s World Car of the Year címet is. Ez a városi szabadidőjármű az első olyan Jeep modell, amely a díj 60 éves történelme során győzni tudott a nemzetközi megmérettetésen.

 

Így választunk bőrápolási termékeket

Hello Mozaik

Így választunk bőrápolási termékeket

  • 2023.01.20

Fontos a fenntarthatóság, a növényi összetevők és a természetes alapanyagok használata – derült ki a Herbiovit közel 500 fős felméréséből, amelyet a hazai bőrápolási termékek vásárlási szokásairól készítettek.

Tippek az egészséges karácsonyi étkezéshez

Hello Mozaik

Tippek az egészséges karácsonyi étkezéshez

  • 2022.12.15

Az ünnepek alatt gyakran előfordul, hogy a sok finom falatnak köszönhetően túl esszük magunkat, nehezebb a mértéktartás, és a cukorban, szénhidrátban és zsírban gazdag ételek nem csupán a plusz kilóknak kedveznek, de az emésztőrendszerünkre is extra terhet rónak.